Ingatlan bérlés

„A közel 100. bérlés után is töretlenül együtt a Lakás stúdióval” 

Bulla Barbara vagyok, 31 éves édesanya, ingatlanközvetítőként dolgozom. Az ingatlanunk az elsők között került fel a Lakás stúdió kínálatába.

Az otthonunk a III. kerületben, a Testvérhegyen található. Korábban egy hatalmas családi ház volt, melyet 2016-ban társasházzá alakítottunk. Összesen 3 lakás kapott helyet az épületben, a legfelső szinten található, nagyjából 140 nm-es ingatlanban élünk mi a kisfiammal, ez a lakás bérelhető kreatív célokra. Az átalakítással egyidőben a lakóteret teljesen fel is újítottuk: tágas nappalit és konyhát, két hálószóbát és két fürdőszobát, valamint két, nagyjából 10 nm-es teraszt vehetnek igénybe a hozzánk ellátogatók, illetve igény esetén a kertet is, ahol egy frissen felújított, 8 méter hosszú medence található, napozóval

A lakás berendezését teljes egészében én álmodtam meg és a saját igényeink szerint alakítottam ki. Nagyon szeretem a világos és letisztult látványvilágot, így alapvetően fehér, illetve nagyon világos színekben gondolkodtam, de később ezt helyenként élénk arany és zöld színekkel is kiegészítettem. Nagyon törekedtem arra, hogy minden apró részlet összhangban legyen egymással, ezért a világos koncepcióban a domináns felületek és a különleges burkolati elemek több helyen is visszaköszönnek. Nagyon szeretem a tágas tereket, ezért – bár az alapterület megengedett volna többet – inkább kevesebb, de nagyobb szobákat és helyiségeket hoztunk létre, ami a bérlés szempontjából nagyon praktikus.

Emellett előnyös az is, hogy rengeteg az ablak és nincs északi fekvésű szoba, ennek köszönhetően mindig besüt a nap. Egyébként pedig a lámpák szerelmese is vagyok, így rengeteg fényforrás és különféle lámpa található az ingatlanban.

Egyedi és különleges berendezési elemek

A lakás egyik különlegessége a gyerekszoba, ahol számos reklámfilm és fotózás zajlott már. Itt a falon található egy gyönyörű és hangulatos falfestmény, ami mind fotózáshoz, mind reklámfilmhez csodás háttér lehet. Remekül kihasználható a kreatív projektek során a fürdőszobával egybenyitott hálószoba is, de a másik, arany berakással díszített fürdőszoba is rendkívül különleges és közkedvelt a bérlők körében. Non plusz ultra, hogy a gyerekszoba és a konyha ablakából csodás kilátás nyílik a Hármashatár-hegyre.

A tágas nappali is számos lehetőséget biztosít, nagyszerűen kihasználható a szellős, nyitott tér. Közvetlenül a bejárat előtt található egy üvegfal, ami funkcionálisan szintén jól hasznosítható, látványos dizájn elem.

A nappalival egy légtérben elhelyezkedő, letisztult és modern konyha pedig talán a legnépszerűbb helyisége a lakásnak, gyakran biztosít teret különféle konyhai jeleneteknek és főzős videóknak.

Tényleg nem tudok elképzeli olyan projektet, amire ne lenne alkalmas az ingatlan.

A kezdetek óta már közel 100 bérlés zajlott nálunk a Lakás stúdió közreműködésével. Volt számos glamour-, kismama-, páros- és egyéb témájú fotózás, különféle film- és klipforgatások, több főzős videó forgatás és reklámfilmek is készültek. Többek között a Biotech USA csapata is járt már nálunk, de arra is volt példa, hogy édes kiskutyákkal forgattak nálunk reklámfilmet állateledelhez.

Az ingatlant egyébként nem csak fotózásra és forgatásra, de kisebb rendezvényekre is bérbe szoktuk adni. Nemrégiben egy család nálunk tartotta a „Gender reveal” (kisbaba nemét bejelentő) partyját, amin 10 felnőtt és két gyerek kényelmesen elfért. A visszajelzések alapján nagyon jól ki tudták használni a teret és szuperül érezték magukat.

A nyári időszakban a kert is nagyszerű lehetőségeket nyújthat, a medence ősszel lett felújítva, így igazán modern és látványos eleméül szolgálhat a különféle projekteknek.

Csak pozitív tapasztalataim vannak

A bérlések során a lehető legritkább esetben vagyok jelen, nincsenek kifejezett félelmeim. Átadáskor természetesen megmutatok mindent, odaadom a wifi jelszót és főzök egy finom kávét, de ezt követően általában elhagyom a helyszínt és csak a munka végeztével szoktam visszatérni. Mivel nem volt még rossz tapasztalatom az ügynökségen keresztül foglaló bérlőkkel, – hiszen a Lakás stúdió csapata profin szűri a jelentkezőket és a szerződés is nagyon jól szabályozza mind két oldal számára a bérlési feltételeket-, így nem érzem szükségét, hogy folyamatosan ellenőrizzem a jelenlévőket.

Alapvetően is rugalmas a személyiségem, így a kezdetektől fogva nyitottan és pozitívan álltam a folyamatokhoz, nem voltak kifejezett félelmeim. Ebben pedig csak megerősített a közös munka, aminek a tapasztalatai csak is pozitív élményekkel gazdagítottak.

Ennyi bérlés után is büszkén mondhatom, hogy még egy fél nézeteltérésünk sem volt a Lakás stúdió csapatával, igazán segítőkészek és profi munkát végeznek. Emiatt pedig jó szívvel tudom ajánlani a velük való közös munkát akár házigazdagént, akár a kreatív projektekhez vagy rendezvényekhez helyszínt keresőknek egyaránt.

Bulla Barbara – Lakás stúdió házigazda